Tears in Heaven

Óriási boldogság és fájdalom emléke 17 év távlatából. És a soha el nem múló lelkismeretfurdalás. Újra szeptember 30.

Könnyítés

Anyának arra is jut idejéből, hogy a közösségi oldalon jött üzeneteket megnyissa. Nem túl hasznos időtöltés, főleg ha a megnyúlt vakációra rengeteg "intézendő"-t írt fel magának. Átfutja a legalább ötször továbbított levelek "bölcsességekkel" teli mondanivalóját vagy kérelmét (xy vércsoport, valamikor sürgősen kellett, akárhova) és azon gondolkodik, hogy mi készteti az embereket az ilyen fajta 'jótékony' cselekedetekre. Az a legviccesebb, hogy a bölcselkedések mellett mindig egy burkolt fenyegetőzéssel kérik az olvasót, hogy legalább egy kedves ismerősének továbbítsa az üzenetet és a vérre váró koraszülött szüleinek telefonszáma valami idegen országra utal. De a továbbítással kipipáltuk a jótékonykodást és lelkünkön könnyítettünk. Ezzel a bejegyzéssel Anya is könnyített lelkiismeret furdalásán, hogy az utóbbi időben elhanyagolta a gyerekeiről szóló beszámolást.

Kobakos esték

Sára együtt érez a történések (mesék, regények, filmek) szereplőivel, teljesen beleéli magát az adott helyzetbe. Amikor még olvastuk neki az esti mesét, Pöttyös Panni, Márti és egyéb pöttyös hősök megértő társra találtak Sára személyében. Tekla viszont a fantáziáját megmozgató könyveket kedveli, ezért kaptak nagyobb figyelmet Lázár Ervin meséi. És ezért élvezi annyira Kobak történeteit, mert olyan gyerekgondolatokról olvasunk, amik lehetnének az övéi is. A repedésből kimászó ló tovább vágtat Tekla gondolataiban amikor már régen becsuktuk a könyvet. Anya meg tegnap szívszorongatva olvasta, hogy 33 éve történt a bukaresti földrengés és elsiratta Kobakot.

Színház a javából

Anya kissé belefáradt a munkás-sulis hétköznapok monotóniájába. És kimondottan fárasztónak, terhelőnek érezte a mindennapi teendőket, túlméretezettnek a gyereknevelés felelősségét, ízetlennek a reggeli kávét. Péntekre összejött egy színházi jegy a már látott előadásra és izgalmassá vált a várakozás. És jó volt látni az élet tragikomikumát, nézőként. És a tangó borzongató hangja felébresztette benne a nőt abból a kissé nemtelenségbe csúszó állapotból. És csak mosolyogni tudott a szinte közhelyes mondaton: "ha sötét éjjel az erdőben megy az ember, és ha a távolban egy kis fény pislákol, akkor észre se veszi a kimerültséget, az arcába csapó szúrós gallyakat...". És érzésekkel, érzelmekkel búcsúzott "Ványa bácsi"-tól.

Üzenet

Nehéz olyan családtagról írni, aki már magától is elvan a világhálón. És aki még nem felnőtt, de gyerek sem annyira. És ha már kalandozik ebben a fura virtuális világban, biztosan beleütközik ezekbe a szavakba is. Szeretlek és büszke vagyok Rád! Anya

Ropogós r betűk

Tekla viszonylag későn kezdte ejteni a rr betűket és frranciásan görrrgette őket. Logopédus néni kitartóan írja anyáéknak a házifeladatot, amit naponta kéne végezni. Utolsó órán megszületett az új r betű, amit a nyelvnek hátulról kifele kell pörrrgetnie. És a répa, retek, mogyoró olyan ropogós lett. Még nem az igazi és nagy figyelmet követel a kiejtése, de nem panaszkodhat, hogy nem figyelnek kellőképpen rá. Tekla kitartóan figyeli és anyáékat meg nagyon érdekli a korán reggel ritkán rikkantó rigó problémája. Főleg, ha ilyen édesen adják elő :)

Királyi nátha

"A bolond csitítóan emelte a kezét. – Hallgass végig, uram – mondta. – Ugye, ha egy nagy zsák kölest viszel a hátadon, és odamegy valaki hozzád, és magára vállalja a fele cipelését, megkönnyebbülsz? – De még mennyire – mondta a király –, bár fél zsák is épp elég nehéz lehet. – De akkor jön egy másik ember, és magára vállalja a fél zsák kölesed felét… – Értem már – mondta a király –, a végén annyi ember jön a segítségemre, hogy mindenkinek csak egy szem kölest kell cipelnie. Az aztán semmiség… – Itt elakadt. – De mire megyek én ezzel a históriával, nem kölest kell nekem cipelnem, hallod-e, hanem náthás vagyok, nem hallod, náthás, hapci, hapci! – Épp ez az – mondta a bolond –, a náthádat éppen úgy szét kell osztani, mint a kölest. Most egyedül cipeled az egészet, de ha szétosztanád alattvalóid között, mindenkire egy icinke-picinke nátha jutna csak. Nem igaz?"
(Hapci király -Lázár Ervin)
Hétvégén együtt nevettük Hapci királyt. Hét elején anya már hapcizott nagyokat és már semmmi kedve nem volt a nevetéshez. Aztán követte Apa és most meg Tekla. Most már együtt cipeljük és egyáltalán nem "király".