2012/09/18

Újra Szeptember

Együtt örültünk az utolsó pillanatban bejelentett vakáció meghosszabbításért. Anya befejezhette a nyárára tervezett nagytakarítást, Apának nem kell egyelőre korán kelni, hogy elkészüljön az uzsi, Sára kialudhatta a DÖKSZAB fáradalmait és Tekla végre itthon szöszmötölhetett.
Szept. 17-én reggel elkészült a szokásos tanévkezdő fotónk. Persze, már régen indulni kellett volna, a gépben levő elemek lemerültek és a ház előtti, nyáron elkészült magasabb járda miatt új helyszínre volt szükség. És abba a korba jutottunk, hogy Tekla megkérdi, nem lehetne-e fekete tornacipőt venni ünneplő helyett. De a nem-et még kommentár nélkül elfogadja.
      
Sajnos, idén szakítottak a hagyománnyal, és a JZSUK két évnyitót tartott: kicsiknek és nagyoknak. Anya mindkettőre el szeretett volna jutni, de az első sem nyújtotta azt az élményt, amiért évente szívesen jelen van. Az elsős szülők trófeaként mutogatták a lencsevégre kapott csemetét, még ha birkamódra nyomulni is kellett érte. A szülőbizottság vezetője megnyugtatta őket, hogy jól választottak, mert ez az iskola a siker kulcsa. Ilyen egyszerű volna?  Azért a lelki indító összeszorította Anya torkát, meghallgatta Kölcsey buzdítását és intelmeit és ezennel újabb tanévbe vágtunk bele.        

Nincsenek megjegyzések: