2008/08/11

Napló -Fekete Sára - parajdi cserkésztábor



1.NAP:
Már mindenki izgatottan várta a parajdi cserkésztábort. Miután megérkeztünk a táborhelyre, lassan megtelt a rét sátrakkal.
Erre a napra ismerkedő játékok voltak kitűzve, könnyebben ment az ismerkedés, hisz őrsökre osztották ezt a népes gyereksereget. Mivel idén van a Reneszánsz év, az Őrsök neve Mátyás királyhoz kellett fűződjenek: Mátyások, Fehér hollók, Fekete hollók, Hollók, Macikák, RMP, Keresztes lovagok és a Sárkányok.
A mai napot egy nagy tábortűzzel zártuk.
2. NAP:
Ezen a napon volt a tábornyitás. András bá és Zoli elmondott nekünk pár fontos tudnivalót a cserkészetről. Ezután forgószínpad következett: Mesinél énekeltünk, Csabával jeleket tanultunk és Zoli pedig elmondta a cserkésztörvényeket.
Ezen kívül egy csomót játszódtunk. Az ,Ismerd meg az őrsvezetődet!" játék mindenkinek tetszett.
Este ismét tábortűzzel végződött ez a nap.
3.NAP:
Reggeli tornával kezdtük a napot. Zászlófelvonás után kézműves foglalkozások voltak. Lehetett bogozni, fűzni, festeni, tábori kellékeket készíteni. Ma is volt fürdés és sátorszemle.
Délután elmentünk egy elég meredek és nehéz túrára. Miközben kapaszkodtunk fel a dombra, legurult a Finetti,de szerencsére Csaba meg tudta menteni. A csúcsról lenézve csodaszép táj tárult elénk. Lefelé menet már könnyebb volt az út. Mindenki fáradtan és élményekkel tele ért haza(a táborba).
Este ismét tábortűz világította meg a tábort.

4.NAP:
Ma reggel egy érdekes játékot játszottunk:
-Az első versenyszám divatbemutató volt. A próbababák (Mátyás király és Beatrix) egy őrsük által készített reneszánsz kori ruhát mutattak be, ami szemeteszsákbó l, újságból,WC papírból, ruhacsipeszbő l, hurkapálcákból, csillogós alufóliából, ragasztószalagbó l, filctollból és arcfestékből készülhetett.
-A második versenyszám fürdőruci bemutató.A csinosabbnál- csinosabb lányok, fiúk illetve fiú-lányok mesésen szép fürdőruhákban vonultak fel. A zsűri tagjainak szinte tátva maradt a szája.
-A harmadik versenyszámban az emberkék lélegzetelállító dolgokkal kellett elkápráztassák a zsűrit. Ez nagyjából sikerült is különleges testmozgásokkal és mutatványokkal.
-És végül pedig jött a legkönnyebb versenyszám, a tánc. A zsűri énekelt, a táncosok pedig….táncoltak.
Ezzel zártuk a játékot.
Később, vagyis délután kezdetét vette a rohampálya. Először le kellett csúszni egy szappanos csúszkán majd átfutni kifeszített madzagok közt úgy, hogy ne érje el a lábad a madzagokat, ezután téglákon kellett járkálni. Végül pedig hason csúsztunk át a sáron és négykézláb mentünk át a vízen. Ez az utolsó két dolog tetszett a legjobban a társaságnak.
Este újra a megszokott tábortűz mellett énekeltünk.

5.NAP:
Mivel pont vasárnapra esett ez a nap, Dávid istentiszteletet tartott nekünk. Az volt a lényege az istentiszteletnek, hogy inkább sziklára alapozzunk és ne pedig homokra.
Délután zászlós játékot játszottunk egy nagy réten. Két csapatra osztottak. A csapatokat Róbert és Aszem választotta. Mindkét csapat jól játszott, de sajnos már nem emlékszem ki nyert, de azt tudom, hogy mindkét csapat megérdemelte volna a nyerést.
Este a szokásos tábortűz.

6.NAP:
Reggel az egész tábor nagy sietségben volt, ugyanis mára volt tervezve a kirándulás a parajdi sóbányába. Gyalog mentünk be Parajdra. Mielőtt beértünk volna Parajd központjába, megálltunk egy idős házaspárnál, ahol megpihentünk és megtöltöttük az üvegeinket vízzel. A bányába busszal kellett bemennünk. A bejárat előtt kisebb csoportokra osztottak fel. Ezek a csoportok együtt kellett maradjanak. Bementünk és mindenki kapott 2 óra mászkálási időt. Egyesek vásároltak, mások játszottak, volt aki kiállítást nézett és volt olyan is aki nézte a TV-t. A bányából kijövet pizzázóba mentünk. Ott ebédeltünk, majd kaptunk 1-1 fagyit. Otthon spriccolódtunk a patakban, és barátkoztunk az új jövevénnyel, egy félszemű kismacskával, akit András bá a parkolóban talált.
Tábortűzzel fejeződött be ez a hosszú nap.

7.NAP:
Ma reggel esett az eső . De szerencsére délutánra elállt. Éppen ezért játszhattunk járőrversenyt. Kellett követni a jeleket és különböző dolgokat csinálni, mint például az első pontnál csomókat kibontani és újra megkötni. A második pontnál be kellett tenni a szegény ember pénzét a tarsolyába. A harmadik pontnál meg kellett vigasztalni Beatrix királynőt egy dallal. Utána összebogozódtunk és ki kellett bogozzon valaki. Aztán behunyt szemmel kellett menjünk egy úton. Ezután meg kellett gyógyítani Zolit és végül megtaláltuk MÁTYÁS KIRÁLYT. Mindenki nagyon jól érezte magát .
Este a záró tábortűz, amit az „Isten nyila” gyújtott meg (András bá, Zoli és Dávid segítségével). Megnéztünk két esőről szóló jelenetet, amit kissé elmosott az eső.

8.NAP:
Táborzárás, kis/nagy cserkész avatás, cserkészek fogadalom tétele. Pakolás, táborbontás.és „Home, sweet home”…
A naplót írta:
Fekete Sára